• Live chat
  • Facebook
  • Google Plus
  • rss

Kihajózhatjuk végre az adatközpontokat?

×
×
Megjelent: 2016.01.19 Vissza

Néhány éve merült fel először, hogy akár hajókba is telepíthetnénk adatközpontokat, mostanra azonban úgy tűnik, a koncepció már tökéletesen megvalósíthatóvá vált.

2008-ban került nyilvánosságra, hogy a Google szabadalmaztatott egy technológiát, amely lehetővé tenné, hogy nagyméretű adatközpontokat hajózzanak ki a nyílt vizekre, ahol azután a hullámok energiáját felhasználva működtetnék azokat, a tengervizet pedig egy másodlagos hűtőrendszerben használnák fel – így rendkívül energiahatékonnyá téve e központok működtetését.

Az elképzelést azóta nem használták fel, aminek a szakértők szerint az lehet az egyik legfőbb oka, hogy nem éppen könnyű megfelelő hozzáférést biztosítani egy a nyílt vízen hajózó, egy hatalmas hajó gyomrában elhelyezett adatközponthoz. És valószínűleg az sem segít, hogy a piaci szereplők minden bizonnyal úgy vélik, jóval nagyobb a katasztrófák bekövetkeztének esélye is.

Ugyanabban az időben azonban, amikor a Google szabadalmáról kezdtek beszélni az emberek, egy másik vállalkozás is útjára indult: az International Data Security, amely szintén hajókon képzelte el egy új generációs adatközpont-típus létrehozását.

Az IDS az amerikai haditengerészetből nőtt ki, vezetője a nyugalmazott Richard Naguhton admirális volt, aki egykor a USS Enterprise anyahajó parancsnokaként szolgált a flottában. Az ő hajóik nem a hullámenergiára alapoztak volna, hanem a hajókon felhalmozott üzemanyagkészletekre, amelyek akár egy hónapig is gond nélkül működtethetnék a mobil adatközpontokat. Ugyanakkor kevéssé volt igazán mobil a koncepció: a hajókat egy öbölben hagyták volna, és rákapcsolták volna a földi energiahálózatokra is.

Végül Naughton halálával 2011-ben ez a projekt is füstbe ment. Most azonban úgy tűnik, van aki harmadszorra is nekifusson az adatközpontok kihajózásának.

A találóan elkeresztelt Nautilus Data Technologies vállalat első lebegő szerverfarmját már le is tesztelték San Francisco partjaitól körülbelül 30 kilométerre, 2016-ban pedig már piacra is dobnák a koncepciót. A vállalat alapítója egyébként szintén egykori haditengerész, aki annak idején az IDS-projekten is dolgozott.

A tervek szerint a Nautilus zárt energia- és hűtőrendszereket helyez el a hajók alsóbb fedélzetein, az adatközpontot pedig egy saját tervezésű szuperstruktúrában helyeznék el. A teszt során egy mindössze 5 rackből álló egységet próbáltak ki, a mérnökök szerint azonban akár 800 rack működtetésére is képesek lesznek.

A tervek szerint a Nautilus központjainak energiahatékonysági mutatója (PUE) akár 1,045 is lehet, mivel a helyben elérhető víz segítségével hűtené magát. A hagyományos, földi adatközpontok számára igen nehéz ilyen mutatót elérni. Megközelíteni csak az olyan ultramodern technológiákat használó szerverfarmok tudják, mint például a DoclerNet hazai létesítménye.

További előnye természetesen a koncepciónak, hogy a világon bárhol működésbe léphet általa egy adatközpont – vagy legalábbis ott, ahol le tud parkolni partközelben vagy egy megfelelő folyó közepén.

A biztonság persze kényes szempont, egy lebegő adatközpont esetén a természeti csapások és a szabotázs kockázata is nagyobb, így a piacot még meg kell győznie a vállalatnak arról, hogy érdemes minderre pénzt áldozni.

 

Forrás: http://www.greendatacenternews.org/articles/832694/are-data-centers-finally-ready-to-float-on-water/