• Live chat
  • Facebook
  • Google Plus
  • rss

A felhőről szólt a TechEd - tesztelik az Azure RemoteAppot

×
×
Megjelent: 2014.07.17 Vissza

Ha virtualizációs technológiákról esik szó, általában a vSphere, a Hyper-V és a Xen hármasa kerül szóba. Ma már azonban gyakorlatilag lehetetlen anélkül tárgyalni ezt a témát, hogy szó esne a publikus, a privát és a hibrid felhőkről.

A többek között a DoclerNet VPS által is alkalmazott virtualizációkban ugyanez a hármas dominál. A publikus felhőkben, mint például az Amazoné, a Xen uralkodik, a VMware felhők különféle változataiban a Virtually Speaking vSphere, míg a korábban Windows Azure néven ismert publikus felhőben pedig Azure hipervizorként a Hyper-V.

Ezen hármastól tehát minden olyan bejelentés fontos, amely a felhővel kapcsolatos – a Microsoft pedig az elmúlt hónapban vezényelte le az észak-amerikai TechEdet. Bár a szerverekről vagy System Center frissítésekről nem érkeztek újdonságok, a felhő, pontosabban az Azure középpontba került.

A szakértők véleménye szerint a konferencián egyértelműen az Azure RemoteApp volt a legérdekesebb újdonság, amely lényegében egy olyan megoldás, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a felhőben futó alkalmazásokhoz hozzáférjenek. Alapvetően persze ez volna a felhő mint olyan lényege, mindeddig azonban hiányzott egy olyan megoldás, amellyel a különféle platformokat használók hozzáférhettek volta az Azure alatt futó applikációkhoz, legyen szó akár PC-kről, iPadekről, iPhone-okról, Androidos vagy éppen OS X rendszerű gépekről vagy Windows Phone eszközökről.

Mivel elméletben kifejezetten egyszerű megoldásról van szó, ez kizárja a VDI implementációkat, amelyeket tabletről vagy okostelefonról használni sokszor felér egy rémálommal, és emellett biztonsági problémák is felmerülnek az adatkezeléssel kapcsolatban.

A RemoteApp az Azure-ba feltöltött szerverképekből dolgozik, a szerveren található applikációkat pedig – amelyeknek nem kell feltétlen Microsoft termékeknek lenniük – streameli a felhasználók felé. Az adminisztráció és a felhasználói oldallal való kommunikáció többféleképpen is lehetséges, többek között Microsoft felhasználói fiók segítségével, a vállalati Active Directory-ban tárolt identitások által, vagy akár az Azure AD használatával.

Az adatkezelési problémákat azzal oldották fel, hogy ha a két alkalmazás, amelyek között az adatokat mozgatni akarjuk, ugyanazon a szerverképen találhatóak, egyszerűen beilleszthetőek az információk az egyik helyről a másikra.

A RemoteApp szolgáltatás elindítása, az alkalmazások hozzáférhetővé tétele és a felhasználóknak adott hozzáférés után már csak a kliens hiányzik – jelenleg ilyen kliens iOS, Android, OS X, valamint Windows 7 és 8 rendszerek alá elérhető, és az ígéretek szerint még a nyáron érkezik majd egy Windows Phone 8.1 applikáció is. A RemoteApp jelenleg a tesztelési fázisban van, és várhatóan az év vége felé indítják majd el tényleges szolgáltatásként, egyelőre ismeretlen áron.

Forrás: http://www.serverwatch.com/server-news/the-cloud-takes-over-teched.html